BTS - Szomszédok - Negyedik rész

Sziasztok!
Tudom, kicsit sokat kellett várni az új részre. Sajnos most nem fogok tudni, olyan sűrűn folytatást hozni, érettségi miatt. Köszönöm a megértést és, hogy elolvassátok a történeteimet! 

Jó olvasást!

Csörgő órám idegesítő hangján kezdett zenélni reggel hatkor. Korán oda kellett érnem a kórházba, hogy minél hamarabb sorra kerüljek. Jin felajánlotta, hogy elkísér ezért a ház előtt várakoztam rá. Halkan megnyikordult kertjük kiskapuja és Jin sétált ki rajta, mögötte egyik morcos társa, akinek fekete sapkája és maszkja miatt csak a szeme látszódott. Közelebb érve felismertem a sapi alatt megbújó Yoongi-t, aki mérgesen nézett rám, majd egy szó nélkül beszállt a kocsiba.

- Neki meg mi baja? – kérdeztem az álmos fiú felé tekintve.

- Tegnap felidegesített és bosszúból felkeltettem. – mosolygott gonoszan. Beszálltunk az autóba és elindultunk a kórház felé.

Nem a jóképű dokim szedte ki a varrataimat, mert délutáni műszakos volt. Az idős hölgy kedvesen mosolygott rám és megbizonyosodott arról, hogy a talpam teljes mértékben begyógyult. Még egy, hét pihenőt írt ki, hogy tényleg minden rendben legyen. Másfél óra alatt végeztünk a kiruccanásunkkal és utána elmentünk bevásárolni, de előtte még haza ugrottunk plusz segítő kezekért. Beérve a nagyáruházba a fiúcsapat két fiatalabbik tagja teljesen elvesztették önkontrolljukat. Jin-nel és Yoongi-val és hátunk mögött baktató Tae-vel és Jungkook-kal indultunk el meghódítani a zöldségek és gyümölcsök folyosóját, de amikor elfordultunk, hogy megvitassuk egy banán megvételét és állapotát a két kölyök eltűnt. Jin megnyugtatott, hogy nem fognak semmilyen hülyeséget csinálni és nyugodt léptekkel haladt tovább. Öt perc sem telt el eltűnésük után, a hangosbemondóba ideges hang szólalt meg.

- Takarító kérünk az ötös és a hatos sorra. – a háttérből zajok hallatszott, majd egy igen mély hang szólalt meg a mikrofonon keresztül.

- Hyung, azt hiszem bajban vagyok. Jungkook nincs velem. – beszélt a dühtől vörösödő fejű Jin-hez. – Ne törődj velem tesó, mentsd az életed. – szólt a hátramaradott barátjának, túldramatizálva a helyzetett.

- Napsi, te keresd meg azt a tökfejet, mi meg elmegyünk és kifizetjük a cuccokat, meg kiszabadítjuk azt a barmot. Bejáratnál találkozunk. – elindultam kereső utamra és a 6-os sor felé vettem az irányt. Ezen a soron találhatóak az üdítők. Bepillantva a sorra minden kólában ázott és mentos papírok hevertek a földön.

- Ezek komolyan kirobbantották a kólák háborúját. – tovább mentem és mindegyik sort végig kutattam, kivéve a játék osztályt, ahol a gyerekeknek vannak kitéve játékok, sátrak, hogy ne unatkozzanak. Az egyik sátor előtt több gyerek is megálljt és kíváncsian lestek be. Közelebb érve meghallottam kíváncsiság okát. Jungkook bepréselődve ült a sátorban és alig hallhatóan dúdolt. Lassan odalopództam és erőteljesen rá ütöttem a sátor tetejére. Kezem egy kemény dolgot talált el és egy hangos felkiáltás jelezte azt, hogy találatom célba ért. A sértett területre tapasztotta a kezét és úgy mászott ki a rejtekhelyéről. 

- Nem hiszem el, hogy ilyen gyerekesek vagytok. Ez Magyarország nem Korea. Itt nem lehet ezt csinálni. Nőj fel! – Jungkook arckifejezése egyik pillanatról a másikra váltott érzelmektől mentes ábrázatba.

- Komolyan muszáj volt fejbe vágnod? Kezdesz az agyamra menni. – a döbbenet úgy hasított belém mintha most jöttem volna rá, hogy a Föld nem lapos. Jungkook elindult az áruház tejes osztálya felé.

- Jungkook – szóltam utána.

- Mi van? Most mimet akarod megütni? Mit akarsz még hozzám vágni? – mérges volt. Ezt az érzelmet bármikor le tudom olvasni róla.

- Semmit. – mondtam halkan. – Jin kint vár minket. Erre gyere. – mutattam az irányt és elindultam, mögöttem Jungkook-kal. Nem néztem rá, nem szóltam hozzá. Jin, Yoongi-val és Tae-vel várt minket a megbeszélt helyen, majd egy jó alapos leszidást adott a két bajkeverőnek. Visszaérve Yoongi segített bepakolni a nekem vásárolt dolgokat.

- Kérdezhetek valami? – néztem segítőmre.

- Mond csak.

- Jungkook miért ilyen velem? Közönyös, semmi érzelmet nem mutat ki felém. Csak a haragot. - Yoongi megvakarta állát és elgondolkozva elkezdte kipakolni a tejeket.

- Szerintem, csak még dühös azért amiért eljöttünk Koreából és nem tudja, hogyan dolgozza fel az érzéseit. – egy pillanatra elhallgatott. – Igazából te vagy eddig az egyetlen lány akivel láttam beszélgetni, vagy akire rá tudott nézni anélkül, hogy zavarba ne lenne. És ez nagy szó. Ne aggódj emiatt. – mosolyogva összeborzolta hajam és folytatta a pakolást. Nem is tudom mért nem beszélgettem eddig Yoongi-val. Nagyon megértő és mindenre van valami értelmes magyarázata. Még mielőtt elment volna, beragasztotta az ajtómon lévő lyukat, közbe elmesélte, hogy náluk is ő javít meg mindent, ha a többiek (főleg Nam) összetörnek valamit.

- Gyere át ebédre. Jin úgy főz, hogy bőven jut neked is.

- Rendben. Előtte még lesz egy megbeszélésem. Lehet kicsit kések. – intettem neki és becsuktam összefoltozott ajtóm.

A megbeszélésem sokáig tartott. A munkám azzal jár, hogy bármilyen idegesítő is az ügyfél tudnod kell kezelni. Mint ezt a párt is. Emese és Tomi már háromszor mondták vissza az esküvőt és kértek fel újra. Az utolsó alkalommal közöltem velük, hogy ne játszanak az időmmel és a saját érzéseikkel sem. Kértek egy kis időt, hogy megbeszéljék, majd végül a ceremónia mellett döntöttek. A következő pár hónap sem volt felhőtlen. Emese őrjöngött, ha valami nem tetszett neki, és vőlegénye sem tudta lenyugtatni, mikor elmondtam, hogy sajnos szivárvány színű, pónit nem tudok beszerezni, mert nincs az a lovarda aki hajlandó lenne erre. Végül megállapodtunk abban, hogy csak a sörénye legyen befestve és ezzel meg is oldódott ez a probléma. De ez csak egy volt a sok közül. Ma sem volt másképp. Ahogy az esküvőt úgy az asztalterítő színétől kezdve a padló burkolatáig minden másnap, meg akarták változtatni. Három órás beszélgetés után sikerült megegyezni. Fejem zsongott és próbáltam lenyugtatni magam. Éhes voltam és ez nálam plusz egy ok a nyűgösségre. Halk kopogás és ajtónyikorgás után Yoongi lépett be nappaliba.

- Láttam, amikor elmentek tőled. Gondoltam átjövök megkérdezni, hogy akkor jössz e kajálni. – a kaja szó hallatán a nyakába tudtam volna ugrani. Mosolyogva bólintottam es elindultam kifelé. – Amúgy – nyújtotta el a szót. – Nagyon balhés egy pár, akik most voltak itt. Majdnem mindent lehetett hallani odaát. – hát igen. Mivel az egyik fal össze ér az ő házuk falával ezért sok minden áthallatszik. Én is hallom, amikor egymást szívatják, és ők is hallanak minden hangosabb zajt.

- Igen. Elég zűrös a kapcsolatuk, de remélem, amint összekötik életüket jobb lesz. – beléptem hozzájuk és isteni illat csapta meg az orromat. Hasam hangosan megkordult, amihez kezemet odakapva próbáltam csillapítani a felmorajló hangot.

- Nocsak-nocsak. Csak nem éhes valaki? – Nam szorosan magához ölelt és oda vezetett a nyolc főre megtérítését, hosszú asztalhoz. Velem együtt hatan ültünk az asztalnál, csak Jin és Jungkook hiányzott. Jin a konyhában sürgött - forgott, Jungkook pedig szobájában volt.

- Megnézem, tudok e valamit segíteni a szakácsunknak. – a konyha felé lépdelve halk beszélgetés ütötte meg a fülem.

- És igaza is volt. Gyerekes vagy. – Jin nyugodt még is kimért hangon beszélt.

- Hyung nem gondolhatod komolyan! Nem érdekel, mit gondol ez a liba. Minek hívta Yoong Hyung át? – rögtön felismertem, hogy Jungkook rólam beszél.

- Vigyázz a szádra. Idősebb nálad.

- Csak egy évvel. Ő sem annyira felnőtt, ahogy gondolja. – léptei alapján megállt a tőlem elválasztó ajtótól. Gyors léptekkel vissza siettem a folyosó végére, hogy ne legyen még abból is baj, hogy ott álltam. – Majd én megmutatom neki, hogy ki is a gyerekes. –  Kilépett a lengő ajtón én pedig elindultam a konyha felé. Szó nélkül ment el mellettem, én pedig nem mertem rá nézni sem, de éreztem tekintetét magamon. 

Be léptem a konyhába és Jin letörve ugyan, de szívből jövő mosollyal fogadott. Bárhogy tiltakozott segítettem neki befejezni és kihordani az ételt, amit a hat fiú nyugtalankodva várt. Jin helyet foglalt és csak én maradtam állva. Az egyetlen üres hely Jungkook-kal szemben volt. Megszeppenve ácsorogtam egy ideig és azon gondolkoztam, hogy melyikkőjüket kérjem meg, hogy cseréljünk helyet, de hírtelen az engem figyelő személy felállt és az asztalt megkerülve kihúzta a széken és segített leülni, majd visszament helyére és leült velem szembe. Ebéd közben hallgattam miről beszélgetnek a fiúk. Rám való tekintettel magyarul beszéltek, bár néhány szó elhangzott saját nyelvükből is. Csendben kanalaztam a levest, ám amikor a főtétel került elém, két pálcika volt a kés és villa helyett. Sosem ettem meg olyannal, ezért segítség kérően pillantottam a fiúkra. Senki sem vette észre kétségbeesett arcomat. Hirtelen egy kéz nyúlt át a tányérom felett és megfogta a kezem. Beigazította ujjaimat, és megmutatta, hogy hogyan csípjem fel az ételt. Két-három próbálkozás után diadalmasan emeltem a számhoz a hús darabot és segítőm szemébe néztem.

- Köszönöm! – tátogtam neki, amit csak egy biccentéssel fogadott és visszatért tányérja kémleléséhez. Yoongi nem hazudott, Jin istenien főz. A srácok kő- papír-ollóval eldöntötték ki fog elmosogatni. Bárhogy próbáltam beszállni a mosogatásba sehogy sem engedték, hogy segítsek. Hobbi és Tae vesztett ezért ők mentek legyőzni a piszkos edényeket, amit kintről halva egész nagy élvezettel csináltak. Csak akkor kezdett el Nam aggódni, amikor túl nagy, lett a csend.

- Olyanok minta gyerekek. Ha csendben vannak, akkor az nem jelenthet semmi jót. – állt fel a fotelból és lassan elindult a konyha felé. Benyitott, de ahogy kinyitotta a lengő ajtót fehér porfelhő csapódott ki. Mindenki oda rohant és belesett a csata miatt felismerhetetlenné vált konyhába. Mindent liszt borított és a közepén két hóember tekintett ránk ijedten.

- Nem is ti lettetek volna. – Nam nyugodt hangon beszélt, de keze ökölbe szorult. – Menjetek ki a kertbe. Most! – a két srác lehajtott fejjel siettek kifelé a folyosón, fehér lábnyomokat hagyva maguk után. Kiérve kérdőn fordultak a leader felé. – Zuhanyzás után össze kell takarítanotok. – nem értettem, hogy miért küldte ki őket, ha most meg zuhanyzásról beszélt, de amikor elkezdett hátrálni a falra akasztott slag felé megértettem, hogy nem "olyan" zuhanyzásra gondolt. Mielőtt a liszttel borított személyek felfogtak volna, hogy mi történik, Nam nevetve kinyitott a  csapot és a hideg vizet rájuk irányította. Az ajtóból figyeltem őket és mosolyogtam gyermekded játékukon.

- Így sikítozni fiúkat még nem hallottam. – a hirtelen hangra összerezzentem. Jungkook állt meg mögöttem.

- Szerintem aranyosak. – fordultam vissza a vizicsatát vívók felé. Éppen Tae és Hobi szerezte meg a slagot és kergették Nam-ot.

- Akkor ez nem gyerekes? – nem fordultam hátra. Tudtam, ha megfordulok egy érzelemmentes arc fog rám nézni.

- Nem. Ez feloldja őket. És semmiben sem tesznek kárt.

- Értem. – elhallgatott, de éreztem, hogy, közelebb lép. – Tudod én is feszült vagyok. Segíts feloldódni. – gyengéden meglökött ezzel kileptem a kertbe. Jungkook felé néztem és ő sunyi mosollyal közelített. – Szeretsz napozni nem? De nem olyan jó kint feküdni a forróságban egy kis hűsítő nélkül. – elnézett mellettem és bólintott egyet. A jeges víz először a pólóm majd a nadrágom alá csorgott. Sikítottam egyet és a támadóm felé fordultam. Hobi mosolyogva rámutatott Tae-ra, aki Jungkook-ra mutatott.

- Ő mondta.

- Hogy mondhatta, ha nem is szólt egy szót sem? – mérges voltam.

- Tudod, csak egymásra kell néznünk és tudjuk, mit akar a másik. – Jungkook ki vette Tae kezéből a locsolót és felém irányította.

- Ne merd megtenni! – mutattam felé fenyegetően. Egy pillanatig úgy tett mintha elgondolkozna, majd szája egyik sarkát felhúzta és megnyitotta a csapot.

Követzkező rész: (remélhetőleg) 06.15.

Kérlek, hagyj magad után nyomot. Építő kritikát tárt karokkal fogadok!
Várlak vissza! : )

Képek: Pinterest
Dal: Carrie Underwood - Something in the Water