BTS - Szomszédok - Első rész

Az elmúlt hónapokban, folyamatos fúrás, kalapálás és építkezési munkálatok zajlottak a szomszéd házban. A kétemeletes, kisebb kertel rendelkező ház, teljes tatarozáson ment keresztül. Szeptember óta figyeltem ablakomból, ahogy a munkások jönnek – mennek, aztán jöttek a festők, az ácsok és így tovább, egészen május elejéig, amikor is két hatalmas kamion parkolt le ezzel az egész utcát elfoglalva. Legalább 10 ember pattant ki a mögötte begördülő kisbuszból és pakolták be a cuccokat a házba. Megfigyelve a felszereléseket, mintha egy stúdiót, nem is, inkább több stúdiót szereltek volna fel. Ismét fúrás, kalapálás, majd olyan este tizenegy körül nagy örömömre befejezték. Mint minden reggel, ötkor keltem, hogy buzgó kutyusomat, levigyem sétálni, és hogy ezzel a saját reggeli frissítő sétámat megtegyem. Amíg az ajtóval bíbelődtem, egy sötétített ablakú full extrás 9 személyes mercedes kisbusz állt meg a szomszéd ház előtt.

Nem néztem hátra, csak a zárral voltam elfoglalva, ami az istenért sem akart bezáródni. Hirtelen Maci névre hallgató kutyusom megindult az autóból kiszállók felé ezzel engem elrántva, a 7 személy nyakába ugrott.

- Nem hiszem el Maci! Gyere ide! Hozzám! – mondtam dühösen, de a megszeppent kutya inkább a fiúk háta mögött kereste a menedéket, haragom elől. Pár lélegzetvétel után lenyugodtam és guggolva kedvesen szóltam a Golden Retrievernek.  – Gyere hozzám Maci! – nyújtottam a kezem felé, mire ő kikandikálva két láb közül nyugtázta, hogy a gazdija nem haragszik rá. Megfogva a pórázát, lábhoz parancsszóval leültettem magam mellé, majd csak ez után pillantottam rá még mindig döbbenten álló csapatra.

- Bocsássatok meg! Nem akart ő rosszat, csak kicsit neveletlen. És nagyon szereti az új embereket köszönteni. – kuncogtam, a srácokat fürkészve. Egytől egyik koreaiak voltak, és úgy néztek rám mintha űrlény lennék. – Ó, bocsánat – kezdtem bele angolul – gondolom, nem beszélitek az itteni nyelvet.

- Semmi baj, és beszélünk magyarul. Az elmúlt 1 évben minden nap ezt a nyelvet tanultuk. – felelte egy feltűnően széles vállal rendelkező srác erős akcentussal.

- Ez esetben, - nyújtottam a kezem – Napsi vagyok. Ő pedig – mutattam a türelmesen ücsörgő kutyára – Maci. – mindegyikkel kezet fogtam, és ők is bemutatkoztak. Jin a széles vállú, Nam akinek fura stílusa van, Hobi aki folyamatosan mosolygott és rögtön öleléssel kezdett, Jimin aki megmentett a szeretet bombától, Tae aki a kutyámmal jobban el volt foglalva, mint velem, Suga akinek a fülében fülhallgató volt és végül Jungkook aki még arra sem volt képes, hogy bemutatkozzon. Közölte, hogy meg kéne kötnöm a „vadállatomat” és emelt fővel bevonult a házba.

- Ne aggódj miatta. – tette rá a kezét Jin a vállamra – Nem szokott ilyen lenni, csak nem nagyon akart ide jönni, és most a durcás kedvébe kaptad el Jungkook-ot.

- Mindent értek – bólintottam, de legbelül fájt egy kicsit, hogy első találkozásra ilyen volt velem. – Majd látjuk egymást, most megyek, mert egyre türelmetlenebb a „vadállatom”. – integetem mosolyogva a srácoknak, és elindultam a bő egy órás sétámra.

Több nap is eltelt azóta, hogy szomszédjaimat utoljára láttam. Mintha soha többet nem akarnának kijönni onnan. Bár a furgon, amivel jöttek egyszer ott parkolt, másszor nem. Valószínűleg korán kelnek – még nálam is korábban – és későn érkeznek. Egyik reggel szintén nem volt a ház előtt a kocsijuk, de a lámpa fel volt kapcsolva, az egyik szobában. – Lehet, hogy úgy hagyták. – mondtam egyetlen lakótársamnak, aki farkát csóválva úgy nézett rám, mint aki teljesen egyet ért velem. Dél körül elhatároztam, hogy a meleg időre való tekintettel, kifekszem napozni. Napozó ágyamat piciny kertemben kinyitottam és bele feküdtem. Szememet lecsuktam, és élveztem a napsütést, amely kellemesen simogatta bőrömet. Fülemben zene szólt telefonomról, és élvezettel hallgattam a dalokat. Mikor már úgy éreztem, hogy elülső felem eléggé ropogósra pirult, felálltam és egy nagyot nyújtózkodtam, majd megfordultam. - a kertembe be lehet látni a szomszéd erkélyéről. – Hirtelen egy sötét szempár zavaró tekintetét éreztem magamon, ami a szomszéd ház erkélyéről figyelt.

- A frászt hoztad rám! Miért nem szóltál, hogy itt vagy? – kérdeztem magam elé kapva törülközőmet.

- Mért kellett volna szólni? Én a saját területemen vagyok és te is a sajátodon. Az, hogy így kitárulkoztál, nem az én hibám. – közölte szemrehányóan és megfordult, hogy elinduljon befelé.

- Ahogy mondtad. – ordítottam utána – ez az én területem, tehát azt csinálok, amit akarok. Viszont nincs mentséged arra, hogy perverz vagy és kukkoltál. – Hirtelen megállt az ajtóba és hátra nézve csak ennyit mondott.

-Ne szállj el magadtól. Nem vagy olyan jó csaj. – válaszra sem méltatva bevonult kis barlangjába és magára csukta az ajtót. Egy ideig döbbenten álltam és próbáltam feldolgozni azt, amit hallottam. Sokat küzdöttem azért, hogy úgy nézzek ki most, ahogy. Nem ismeri a fájdalmat és a kín érzését, amivel a megfelelési kényszerem járt. - De már kigyógyultam belőle, erre meg azt vágja hozzám, hogy nem vagyok „jó csaj”? Milyen egy bunkó paraszt ez a Jung süti vagy ki... – mentem vissza én is a saját házikómba. A házam egy 4 szobás, konyhával és két fürdővel, meg egy kis udvarral rendelkezik. Mikor megvettem, nagyon meg akart tőle szabadulni a tulaj, én pedig lehetőséget láttam benne. Sok munka volt benne, hogy így nézzen ki, de szerető apám és két férfiú tesókám segítettek. 21 évesen egyedül élek kutyusommal és a munkámmal. Esküvőszervezőként így májusban rengeteg dolgom van, ezért minden szabad percemet kihasználom. Dalolászva konyhámban főzőcskéztem, amikor valakit énekelni hallottam a szomszédból. Csak is Jungkeksz lehetett, mert csak ő volt otthon. Ám az jobban meglepett, amit énekelt. Paper Hearts. Halkan énekelni kezdtem kedvenc dalom vokál részét, belefelejtkezve a dalba, hangosabban és hangosabban énekeltem. Egyre közelebb mentem az ablakhoz, ahonnan a hang beszűrődött és érzékeltem, hogy a fiú is közel van. Amikor befejeztük, feleszmélve tettemen csuktam volna be az ablakot, de hangja megállított.

- Gyere át! – csak ennyit mondott és ajtócsapódás jelezte, hogy már nincs ott. Miután csöngettem, résnyire nyitotta az ajtót.

- Jungkook mi a fra... – megfogta a karom és berántott az ajtón. – Ajh komolyan ennyire paranoiás vagy? Nem jár erre senki. Azt se tudják ki vagy. Mint én.  Úr isten miért jöttem ide? – esett le, hogy egy tök idegen srác házában vagyok, aki kulcsra zárta mögöttem az ajtót, ezzel elzárva előlem a menekülési utamat, ha esetleg valami nem tetszene. – Inkább én elmennék, ne – nem akarok zavarni. – mondtam egyre jobbam pánikolva. Jungkook sunyi mosolyra húzta száját és egyre közelebb és közelebb jött. Hátrálni kezdtem, de az ajtónak ütköztem. Nem állt meg addig, amíg teljesen be nem került az intim zónám intim zónájába.

-Örülnék, ha befejeznéd és elindulnánk a szobám felé. – suttogta fülemhez hajolva, majd megragadta a kezem és elrángatott egészen egy tölgyfaajtóhoz, amit kinyitva, egy tágasabb szoba tárult elém, amiben egy kisebb stúdió is helyet kapott. Két mikrofon, két füles és két szék volt kirakva. – Vársz valakit? – kérdeztem teljes őszinteséggel. Szája sark megrándult, valószínűleg jót mulatott valamin.

- Téged. – tolt beljebb és nyomott le az egyik székre. Fejemre rakta a fejhallgatót és elindított egy zenei alapot. Annak a dalnak az alapja volt, amit elénekeltünk az előbb. Nem tudtam mit is kéne csinálnom, csak zavartan a srácra néztem, aki elkezdett tátogni és mutogatni, de a fülemen lévő fejhallgató miatt semmit nem értettem.

- Te most komolyan activitizni hívtál át? – kérdeztem miután feladtam, hogy megértsem mit is próbál mondani.

- Atya ég! – csapott a homlokára, ami egy kicsit erősebbre sikeredett a kelleténél, és egy piros folt kezdett kirajzolódni az ütés helyén. Levette a fejemről a fejhallgatót és maga mellé húzta a székemet. – Énekeld bele azt a dallamot, amit az előbb velem énekeltél. Hihetetlen volt, milyen összhangba voltunk. – miközben magyarázott a gépén kattintgatott, és elindított egy programot. – Összeszerkesztem, és kész is egy duó. Elküldöm a kiadónak és majd meglátjuk, mit szólnak hozzá. Ha tetszik nekik, akkor leszerződtetnek és beindult az életed. Velem és különböző hírességekkel énekelhetnél. Millió ember előtt énekelhetnél, akik csak téged figyelnének. Határ a csillagos ég. – fordult velem szembe és úgy csillogott a szeme mintha, ő maga is átélte volna. Elképzelve azt, amit az előbb mondott, elkezdett velem forogni a világ. Tudtam, ha ebbe belevágok, az rengeteg stresszel jár, ami visszahozhatja nehezen leküzdött betegségemet. Bele kellett kapaszkodnom az asztalba, hogy ne essek le a székről.

- Napsi minden rendben? Kicsit elsápadtál. – mintha aggodalom hallatszódott volna ki a hangjából – Szedd össze magad. Mit stresszelsz rá előre?– tuti nem aggodalom volt, amit hallottam. Megfogta a vállamat és elkezdett rázni. Ez még jobban taccsra vágott. Felpattantam és kirohantam a konyhába. Oda léptem a csaphoz és a kezemet a hideg víz alá dugtam. Néha - néha, az arcomra is fröcsköltem, hogy felfrissüljek, de nem hatott. Pár másodperc alatt elsötétült a világ.

Kérlek, hagyj magad után nyomot. Építő kritikát tárt karokkal fogadok!

Várlak vissza! : )

Képek: Pinterest

Dal: Paper Hearts - Jungkook + Tori Kelly